M. W. Craven - A bábuk tánca

A minap olvastam egy cikket arról a The New York Times online felületén, hogy miért fogyasztanak sokkal nagyobb számban “true crime” tartalmakat a nők, mint a férfiak. A részletekbe most nem mennék bele, ha valakit érdekel a téma, az meg fogja találni az alábbi linken az értekezést, itt pedig a magyarított és némileg átírt változatát lehet elolvasni. Az viszont már sokkal érdekesebb megállapítás volt számomra, hogy ahogyan felköltöztem Pestre és elkezdtem a saját életemet élni, az olvasási szokásaim is megváltoztak. A szokásos fantasy és sci-fi vonal mellé bekerült a krimi és a thriller is, mint “mindennapi betevő kenyér”, éppen a cikkben említett okok miatt. Na jó, meg azért is, mert az egyik legkedvesebb barátnőm hatalmas krimi rajongó, így folyamatosan kapom tőle a regényajánlókat.

A bábuk tánca pontosan ennek köszönhetően került a kezembe és három nap alatt el is olvastam. A történet szerint egy sorozatgyilkos szedi áldozatait Anglia kőköreinél, aki élve elégeti az áldozatait, akik között a rendőrség semmiféle kapcsolatot nem tud meghatározni. A harmadik gyilkosságnál rejtélyes üzenetet is hagy, amivel bevonja a nyomozásba az éppen kényszerpihenőn lévő Washington Poe nyomozót. A versenyfutás ezzel kezdetét veszi, hiszen köztudott, hogy a sorozatgyilkosok addig nem állnak le, amíg el nem kapják őket… Vagy meg nem halnak. A különös nevű nyomozót ebben a hajszában segíti Tilly Bradshaw, a kissé különc, ám brilliáns elmével megáldott elemző, aki még soha életében nem járt terepen, és éppen zsenialitásának köszönhetően egyfajta burokban nőtt fel. Sikerül megállítania a nem éppen hétköznapinak nevezhető párosnak a szadista gyilkost még mielőtt túl késő lenne?

Craven Washington Poe-könysorozatából hazánkban csak ez az egy jelent meg magyarul, remélhetőleg a jövőben folytatják a könyvfolyamot, hiszen nagyon szerethető karaktereket vonultat fel a regény.

A főszereplő Poe egy negyvenes éveihez közelítő morcos, magának való nyomozó, aki ellen éppen belső vizsgálat folyik, így cumbriai vidéki birtokán “élvezi” a már-már leendő nyugdíjas éveket idéző szabadságoltatását. Ezt az idilli állapotot zavarja meg a Tüzes Hóhér és Poe kénytelen-kelletlen visszatér régi munkájához, bár lefokozott tisztségben és maga mellé veszi a Kiemelt Ügyek Osztályának legjobb matematikusát, Tillyt. 

Tilly a regény kezdetekor eléggé esetlen, ami a szívén az a száján karakter, aki nem érti az iróniát és a szarkazmust, így mindent szó szerint értelmez. Poe mellett azonban mintha elkezdene magára találni és a lány is ugyanígy hat Poe-ra. A kettőjük közötti dinamika remekül működik, bár mindennemű romantikát mellőz, amit a nyomozó ki is fejt egy gondolat elejéig: bár korban elég közel állnak egymáshoz, mindketten más világból érkeztek, más nézőpontot képviselnek. (Hogy a kettőjük kapcsolata végül hogyan alakul, arra a következő regények remélhetőleg választ adnak.) Tilly elemző gondolkodását Washington ülteti át a gyakorlatba, így a lány a való világban is szembesül azzal, milyen hasznos tudással rendelkezik.

Craven első regénye elég nagy sikert aratott külföldön és nem alaptalanul. Az író remek érzékkel adagolja a feszültséget és tudja, hogy ezt hol kell megtörnie a megfelelő mennyiségű humorral. Emellett pedig végig olyan érzése van az olvasónak, hogy már ő pedig tudja a megoldást, hogy ki a gyilkos, de amikor racionálisan szeretné összerakni a képet, akkor kislisszan az agyából az információ. Emlékszem, hogy talán a könyv felénél tarthattam, amikor megírtam a barátnőmnek, hogy remélem, nem XY a gyilkos, mert őt kedvelem, de amilyen mázlista vagyok, biztos, hogy ráhibázom. Nem fogom elárulni, hogy tényleg ez történt-e vagy most kivételesen cserben hagyott a hatodik érzékem. Na jó, nem kivételesen, mert krimik szempontjából engem annyira elragadnak a cselekményszálak, hogy nagyon ritkán töprengek azon, ki is mozgathatja a szálakat. Viszont egy olyan tehetséges író, mint Craven, még nyomozó énemet is elő tudja csalogatni.

A könyv a Lettero kiadó gondozásában jelent meg és a fordításért Sipos Katalin felelt. A maga 400 oldalával és könnyed stílusával gyorsan pörgethető regénynek mondanám és inkább a sötétebb krimikért rajongóknak ajánlanám, mert a stílusával ellentétben eléggé felkavaró jeleneteknek lehetünk olvasótanúi.