Claudia Hochbrunn és Andrea Bottlinger - Pszichiáter látott már?

 Emlékeim szerint utoljára pszichológia könyvet “feldolgozás” szempontjából főiskolás koromban forgattam a kezemben. Valamiért soha nem ragadott magával az elme tudományának vizsgálata, talán azért, mert félek attól, hogy annyira belemerülnék a dologba, hogy szanaszét cibálnám saját magamat. Nagyon meggyőzőnek kell lennie a könyvnek vagy éppen annak, aki ajánlja nekem ahhoz, hogy egy ilyen témájú kötetet a kezembe vegyek. Hochbrunn és Bottlinger műve azonban egy véletlennek köszönhetően kötött ki nálam, nemes egyszerűséggel kiszúrtam a könyvesbolt kirakatában. Mert egy ilyen címre, hogy Pszichiáter látott már? ki nem kapja fel a fejét?

Azt kell mondjam, nem csalódtam benne, hogy megvettem. Ez az a könyv, ami se nem több, se nem kevesebb annál, mint amit a fülszövegen ígérnek az írók. Kanapéra fektetik az elmúlt korok és napjaink legnépszerűbb irodalmi szereplőit és megpróbálják könyvbéli tetteik alapján meghatározni, milyen mentális betegségben szenvednek főhőseink. Azért a megpróbálják szót használtam, mert tényleges diagnózis felállításához vajmi kevés az az információ, ami Hochbrunn rendelkezésére áll, így csak találgatni tud (és vele együtt mi is), hogy mi játszódott le Rómeó, Artúr vagy éppen Drakula fejében neves - és sokszor nemes? - tetteik bekövetkeztekor. Viszont mindezt nagyon szórakoztató köntösben tárják az olvasók elé, így egy könnyed,  pörgős és néhol kacagtató kötetet tarthatunk a kezünkben. Nem kell kapásból arra gondolni, hogy most akkor freudi vagy jungi magaslatokban kapjuk az elemzést, mert szó sincs erről. Egyértelműen az átlagos könyvfogyasztóknak készült ez a mű: azoknak, akik kicsit szeretnék beleásni magukat a miértekbe és a hogyanokba, de a “száraz” tananyag távol áll tőlük.

Könyvmolyként egy olyan “elemzéssel” találkoztam, aminek a háttértörténetével nem voltam tisztában (biztos, hogy az én hibám, de Momóról soha nem hallottam még, pedig Michael Ende regényt már olvastam), de ez sem kell, hogy eltántorítson minket a könyv forgatásától. Bottlinger röviden és tömören összefoglalja az egy-egy rész előtt, mi történik az adott műben, így nem maradunk le semmiről. Emellett pedig az egyes korokból kiemelt regényeknek köszönhetően időutazásra indulhatunk és megfigyelhetjük a társadalmi változásokat századokról századokra lépkedve előre. Mert mi is lehetne adhatna nekünk átfogóbb korrajzot, ha nem az irodalom?Fontos megértenünk azonban, hogy a szerzők a nyugati irodalomból merítettek példákat, az orosz vagy éppen a távol-keleti írók műveiből nem szemezgettek, így csak a világ változásának egy szegletébe kapunk bepillantást.

Az elemzésekről magukról nem fogok szót ejteni, mert azzal elvenném a meglepetés élményét attól, aki kedvet kapott az olvasáshoz. A könyv az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg Csősz Róbert fordításában és mindent összevetve egy nagyon igényes művet dobtak a piacra figyelemfelkeltő borítóval Földi Andrea jóvoltából. 

Ajánlani pedig azoknak tudom, akik szeretnék pár órára nem komolyan venni a pszichológiát és megtudni, hogy vajon Edwardéknál ki hordja a nadrágot?