Mindenkinek van valami függősége, hiszen a 21. század emberei vagyunk. És itt most nem a durva függőségekről beszélek, hanem olyan hétköznapi dolgokról, mint a koffein, a zene vagy a könyvek. Nos, én mind a három függőségtől “szenvedek”, de ahogy szokás volt mondani, élvezem. A pénztárcám már nem mindenesetben értene velem egyet, de szerencsére nem ő fogja a blogot vezetni.
A másik bűnöm, amit könyvfüggőként be kell vallanom, hogy tsundoku vagyok: több könyvet vásárolok, mint amit el tudok olvasni. Ezen egy ideje már dolgozom, több vagy kevesebb sikerrel. (Hiszen ha egy magamfajtának rossz napja van, mi más tudná felvidítani, ha nem egy újonnan vásárolt kötet?)
Na, de miért pont a könyvek?
Ahogyan a bemutatkozómban is leírtam, már gyerekkorom óta az életem szerves része az olvasás. Mondanám, hogy előbb tanultam meg olvasni, mint járni, de ennyire azért nem vagyok jó. Viszont tény, hogy mind édesanyámtól, mind pedig édesapámtól azt láttam már iskolás korom óta, hogy lefekvés előtt nem a tévét bámulják, hanem könyvet vesznek a kezükbe. Ehhez jött az is, hogy fantasztikus irodalom és történelem tanárokkal áldott meg az ég általános iskolásként, ennek köszönhetően pedig folyamatosan gyarapodott a “bőrbe kötött mesék” iránti szenvedélyem. A kötelező olvasmányokat ugyanolyan lelkesedéssel olvastam végig, mint az ajánlott irodalmat és ha időm engedte, még pluszban a saját szórakoztatásomra is kerestem hasonló témájú írásokat.
A gimnáziumi éveim alatt annyiban változott a helyzet, hogy sokkal jobban szerettem a nekem tetsző könyvekkel foglalkozni, mint a száraz tananyaggal (addigra persze felfedeztem a Kötelezők röviden című csodákat, és ebből kifolyólag félve ugyan, de beismerem, hogy nem olvastam az Iliászt.)
Jött a főiskola, majd az egyetem, és itt lett lehetőségem arra, hogy az olvasás mellett a másik szenvedélyemnek is hódoljak: egy akkor induló kulturális honlap könyvkritikusa és lektora, majd főszerkesztője lettem. Konkrétan faltam a könyveket, mindegy, mi volt a téma, csak írhassak róla. És ahogyan minden szerelemprojekt, ez is csak pár évig tartott ki, a társaság felbomlott, én pedig megnémultam.
Félreértés ne essék: ugyanúgy rajongva olvastam a könyveket, mint annak előtte, de a véleményemet magamban tartottam, vagy esetleg megosztottam a hozzám közel állókkal. A fióknak persze írtam, de az inkább egy saját regény megszületésének előszobájaként értelmezhető.
Most, túl a harmincon viszont újra rászántam magam arra, hogy ha már annyit és kritikusabban olvasok, mint annak előtte, akkor miért ne osztanám meg a gondolataimat azokkal, akik méltónak találnak arra, hogy az én ajánlásom vagy éppen nem ajánlásom alapján vegyenek kézbe vagy tegyenek vissza egy kötetet a polcra?
Ezekkel a gondolatokkal szerettem volna bevezetni az Olvasót a blogom keletkezésének történetébe és meginvitálni egy közös utazásra az emberi elme határtalanságának hazájába: a Könyvek Birodalmába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése