Az urban fantasykban az a szép, hogy hatalmas mozgásteret adnak az íróknak, így korlátlanul kiélhetik vágyaikat egy-egy regény megírásakor. Nem volt ez másképpen Richelle Mead esetében sem. Az írónő harmadik regényfolyamának nyitókötete csak most jutott el hazánkba – odakint már bőven túlvannak a hatrészes ciklus utolsó kötetén is – és ezzel a művével nemcsak az eddigi rajongóit célozta meg, hanem az idősebb korosztály számára is kínált olvasnivalót.
Az írónő a Vámpírakadémia és a Vérvonalak ciklusok után most egy felnőtteknek vagy a mostanában divatosnak számító YA kategóriába tartozó személyeknek készített regényét olvastam el, és meg kell mondjam, nekem talán jobban is tetszett, mint a fent említett regények.
Már maga a fülszöveg is kecsegtető: van egy megszelídített szukkubuszunk, Georgina Kincaid, aki könyvesbolti eladóként éli életét Seattle-ben. Legjobb haverja két vámpír és egy kisördög, „alvilági” főnöke pedig egy démon, aki egy angyallal lóg. Csodás természetfeletti mix, hozzáadott adalékanyag nélkül. Az egyhangúságot azonban valakinek vagy valaminek mindig meg kell törnie, az olvasó és a karakterek lelke – már akinek van, és nem adta oda egy kósza numeráért – szinte már szomjazza a bonyodalmat, így csapjunk az egészhez egy sorozatgyilkosságot és még két srácot, akik felborítják főhősnőnk életét és hormonháztartását. Ez az alapkoncepciója a Georgina Kincaid-sorozatnak és beválik.
Amiben újdonságot tud hozni a szokványos könyviparban ez a sorozat, az az, hogy egy eddig nem annyira ismert mitológiai lényt állít a középpontba, a szukkubuszt. A szukkubuszok az inkubuszok női megfelelői, akik a szexuális aktus közben csapolják le áldozatuk energiáit, így töltekezve fel saját készleteiket.
Az események peregnek, nem ül le a sztori egy pillanatra sem, és jól van felépítve maga a cselekmény. A halhatatlanság és a természetfeletti téma rengeteg humorforrást szolgáltatott az írónőnek, aki ki is használt minden magas labdát és ennek köszönhetően bravúrosan osztják egymást a karakterek. Az E/1 elbeszélés is alapját képezi a csattanóknak, Georgie szarkasztikus énje néha-néha előbukkan, hogy pár kellemes percet szerezzen az olvasóknak.
A borítót illik dicsérnem. Nagyon örülök neki, hogy az Agave Kiadó úgy döntött, nem az első borítótervvel küldi piacra a könyvet – tudni kell azt is, hogy elég méltatlan fogadtatása volt az első borítónak a rajongók oldaláról, így az Agave úgy döntött, pár héttel a kiadás előtt lecseréli azt, és erről ki is kérte a potenciális olvasók véleményét, akik a végleges „csomagolást” már szimpatikusnak találták.
Kifejezetten tetszett még az, ahogyan a főszereplő múltja megjelent a regényben. Sokszor azt tapasztalom egy-egy könyv olvasásakor, hogy az író nem tudja elmondatni a szereplőivel a háttértörténetüket máshogyan, mint hogy leülteti őket egy idegennel – vagy esetleg más szituációba helyezi őket – és egyben borítja a nyakába, ezáltal a mi nyakunkba is az információkat. Itt viszont más a helyzet, ugyanis Georgina néhány deja vu érzés következtében tárja fel előttünk apránként előző életét, így van időnk feldolgozni az adatokat.
Mead ebben a regényben közelebb engedte magához az olvasóit, és Seth által feltárja előttük az író lét rejtelmeit, ami néha nem is annyira irigylésre méltó, mint sokan gondolnánk.
A tizennyolcas karika vagy a most divatos felnőtt tartalom jelzés megállná a helyét a könyv hátulján, de az valahogyan lemaradt. Tény azonban, hogy ne annyira durva dolgokra gondoljunk, mint például egy Nalini könyv kapcsán, de erkölcsi tanító célzattal nem adnám oda ezt a könyvet egy tizennégy-tizenöt évesnek.
Fogyasztása kötelező minden Mead-fanatikusnak, ajánlott olvasmány pedig azok számára, akik szeretik, ha egy regényben keveredik a mitológia és a modern kor minden vívmánya, valamint azoknak, akik egy könnyed, szórakoztató, lebilincselő olvasmányt keresnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése